Áron manó

Gonosznak érzem magam...talán ezért is etemedtem arra, hogy délidőben írjak bejegyzést. Tegnap Loli baba anyukájától megkaptam az 'Aludj jól gyermekem' című könyvet, amit este még septiben atáfutottam. Ma már a könyv utasításai alapján csináltam a dolgainkat, legalábbis nagyjából. A gond egyenlőre az időzítésekkel van, de talán nem az a lényeg, hogy óramű pontossággal egyen Áron 8-kor, 12-kor stb., hanem csak a dolgok sorrendjét kell tartani. Aztán 11 körül láttam, hogy álmosodik és az evés is időszerű volt már, hát nekiálltunk. Megmelegítettem a brokkoli levest, amiből a tegnapi kudarc ellenére ma jócskán evett Áron, majd kezet mostunk és bemutattam neki az alvótárást, aki ezentúl vigyázni fogja az álmait. Eddig még egész rendben volt a dolog, de aztán el kellett jönnöm az ágyától - az utasítások szerint- és itt aztán kitört a háború...legalábbis ami Áront illeti. Azt a keserves sírást, amit elkezdett...hát a szívem a torkomban dobogott és nagyon, de nagyon gonosznak éreztem magam. Szívem szerint berohantam volna, hogy megvígasztaljam. Szerencsére viszonylag hamar letelt az 1 perc, ami után bementem hozzá (na jó, talán kicsit kevesebb volt) MEgsímogattam, megpuszilgattam, és lefektettem. Szinte azonnal lenyugodott, így újra elléptem az ágytól is kijöttem a szobából. Na itt már második fokozatra kapocsolt. Borzasztó volt hallgatni. Szinte erőlködött, hogy minélhangosabban kiabáljon. Aztán eltelt 3 perc (2,5 inkább), amjd újból bementem hozzá, elmagyaráztam, hogy mi és miért van, majd ahogy elcsöndesedett megint kijöttem. És eznkívül már csak egyszer kellett hozzá bemennem, ami után nem sokkal egyszer csak mintha elvágáták volna az orsítozós-kiabálós-sírást. Már csak a szipogását lehetett hallani, meg azt, hogy lefeküdt az ágyában és egyszer csak kész, már aludt is.

• 
• 
• 
• 
•