Áron manó

Szóval nyűgösek vagyunk. Ehhez én tegnap óta már rettentően türelmetlen is. DE félig lógó szájjal és zsibbadt arccal a fogorvos után nem voltam már tegnap délután sem jó passzban, há tmég ma, pedig alapvetően jól indult a nap. Csak délutánra omlott össze minden. Reggel elvoltunk, játszottunk, mondókáztunk, aztán elindultunka postára, Rossmannba, majd a Kaiser's-be bevásárolni. Pont ebédidőre értünk haza. Gyors hami, a szokásos kézmosás és aztán alvás. Na, itt kezdődtek a bajok. Áron fél óránként ébredt és így persze nem pihente ki magát. Aztán 1-kor, amikor felébredt és összeszedte magát, felöltöztünk és elmentünk a doktor néninkhez, mert Áronnak egy ideje az egyik vádliján egy száraz folt jelent meg, Kenegettem kiszáradás elleni babakrémmel, de nem múlt. Most meg ehhez társult még a szájánál is egy ilyen piros, száraz folt. Ekcéma a diagnózis szerint. Kaptunk rá krémet, meg el kell hagyni az eddigi Gabi fürdetőket, úgyhogy most BABE-t vettem Áronnak potom 3000 ft-ért. De nem is ez a lényeg, hanem mivel a rendelő tőlünk kb 150 méterre van, így ma gyalogosan indultunk el. Nagyrészt cipeltem Áront, de volt hogy ő sétált egyedül (bár fogtam a kezét) és nagyon élvezte, hogy nem a babakocsiban ül. Az orvos után felmentünk még a nagymamához a nagy SZTK-ba. Ott jól lefáradt Áron, majd onnan hazafelé beugrottunk a patikába az előbb említett dolgokért. Az elején minden ok volt. Nem volt ratunk kívül senki, így Áront kacarászva mászkált ott fel és alá. Nézte a belső kirakatokba pakolászó dolgozókat. Sajnos egyrészt baromi meleg volt, másrészt gondok adódtak a fürdetőkrém árával, így hosszúra nyúlt a dolog. Ekkorra már rengeteg ember jött be a patikába. Míg én fizettem, aláírtam, addig fogtam Áront a kezeslábasának kapucnijánál, mert állandóan az ajtó felé akart menni. Na itt már elkezdett hisztitizni, de viszonylag lightosan. Mivel nem tudtam úgy elpakolni, hogy közben fogom Áront, így elengedtem. Ő ezzel a lendülettel elindult az ajtó felé ismét; én felnyaláboltam a krémet, a fürdetőt, a bankkártyámat, a pénztárcámat, a hátizsákomat ahogy tudtam...és Áront után fordultam, hogy megfogjam. Ő erre elvesztette az egyensúlyát és hasra esett. Na az eddigi hiszti itt sírással keveredett égzengéssé változott. A kezeimból a kütyük leestek a földre, ahoyg kaptam Áron után, a manó a földön hasal közben ordít és körülöttem egy csomó ember...nagyon rossz érzésem votl ebben a helyzetben. Na persze senki nem ajánlott fel a segítségét...mindegy. Áront összeszedtem, és leültünk a patikában a kihelyezett székek egyikére. A bankkártyám persze tőlünk méterekre a földön hevert...itt már azt hittem hogy felrobbanok az idegességtől. Izzadok, a manó sír, a cuccokkal tele a kezem, és a kártyám szerte szét hever a sok ember között. Egy nő próbált meg szólni a gyerekének aki mellett ült az egyik széken, hogy vegye fel a kártyámat, de ő azt nem hallotta. Ezen kívül senki nem volt segítős hangulatában...

Aztán ittunk egy kis vizet a kicsivel és elindultunk hazafelé...Borzasztó élmény volt ez az egész...és ez még valószínűleg semmi az igazi hisztis, toporzékolós, földhöz vágom magam dolgokhoz képest. BÍzom benne, hogy nekem ilyenben nem lesz részem és ez volt a legmeredekebb dolog. Még most is kiráz a hideg, ahogy végigéltem újra az egészet.

Hogy kicsit kellemesebb vizekre evezzek, még jöjjön néhány kép a vasárnapi Wii-partyról :)