Áron manó

December van, és téli időjárás helyett még mindig a csúnyábbik, nyálkás ősz az uralkodó. Ennek köszönhetően sajnos többször beszorulunk egész napra a lakásba, ami egyikőnknek sem tesz jót hosszú távon. Áronkám felfedezte, hogy milyen mókás dolog a Lancelot kutyát üldözni, amikor unatkozik, mert az morog és azon jókat lehet nevetni. Én persze nem élvezem ezt annyira és percenkén megyek, hogy "szétszedjem" őket. Eddig a kutya jól viselte, de azért a szemeim mindig rajtuk vannak. Van olyan időszak, amikor a kutyust teljesen el kell barikádoznom Áron elől, mert egyszerűen bármit teszek, ő cask megy és nyaggatja az állatot.

A másik nagy felfedezés, hogy felér már egy csomó mindent, amiket jól le lehet pakolni a nappali szekrénysorról, az ebédlőszekrényről vagy bárhonnan, ami az ő magasságában van. Sőt, már képes fél méterrel megtoldani magát, amikor feláll, mert szuper ügyesen nyújtózkodik, ha kipécéz magának valamit.

Most jött el az az időszak, amikor már próbálgatja, hogy meddig is mehet el nálam. Ha rászólók, gyorsan abbahagyja, amit csinál, de ahogy elfordulok, már megint megy és rosszalkodik. :)

És ha sokadszorra is rászólunk, vagy elhozzuk valahonnan, akkor most már hiszti van. Sikít, megfeszíti magát és sírni kezd. Nem könnyű eset a drágám és ez még lesz rosszabb is...:)